Vis – hajós és búvárparadicsom

Vis – hajós és búvárparadicsom

Vis-szigeti történelmi vízalatti múzeum

A hajósok imádják Vis-szigetet. A Közép-Adria legkülső szigete gyönyörű strandokban és öblökben bővelkedik, melyek lehorgonyzásra és fürdésre csábítanak, Vis és Komiža várost a romantika lengi körül, a sziget belseje pedig a Mediterrán színeiben, ízeiben és illataiban fürdőzik. A Vis-szigeti öblök, mint a Srebrna, Stiniva, Stončica vagy a Rukavac minden hajózó bakancslistáján szerepelnek, akik a világ legszebb tengerére jönnek hajózni. Vis ideális helyszín a Korčula, vagy Lastovo felé hajózáshoz, a nyílt vízen található ékkövek pedig, mint Brusnik vagy Svetac, csábítják a kalandra és adrenalinra vágyó hajósokat. A Visi-szigetcsoport legnagyobb attrakciója Komižától mindössze öt tengeri mérföld távolságra található. A Kék-barlangot (Modra špilja) Eugen Ransonnet báró fedezte fel 1884-ben, majd ezután egy bécsi lapban Biševo legszebb díszeként írta le azt. Mi azt mondjuk, hogy igazán szerény volt, mert a Kék-barlang az egyik legszebb természeti jelenség Horvátországban, melyet évente több tízezer turista látogat. A misztikus kék szín örökre bevésődik az emlékezetükbe.

A természeti szépségeken kívül Vis ideális célállomás viharos történelme miatt is. A második világháború során először olasz bázis volt, majd átvették a szövetségesek, akik a szigeten repülőteret építettek. Így a Vis-szigetet övező vizekben mintegy 30 repülőgépet, elsősorban a második világháborúból származó bombázókat, valamint néhány vadászgépet találtak. A Visi-szigetcsoport körül három remek lelőhely található a hajósok számára, akik szeretnek búvárkodni, a helyi búvárközpontok segítségével pedig felfedezhetők e repülőgépek titkai. Az első B-17G bombázó 1944. november 6-án süllyedt el, a sziget déli partján elhelyezkedő Polivalo-foktól mintegy 150 m-re található, a gyönyörű Rukavac-öböl kijáratánál. Bár technikailag meglehetősen igényes merülésről van szó, mivel a repülőgép 72 méter mélyen fekszik, Horvátország és a világ egyik legértékesebb repülőgéproncsáról beszélünk. A bombázó a kék mélységben fekszik, gyakorlatilag sértetlenül, még a pilótafülkét is látni lehet, a kaland és a történelmi történet kombinációja miatt pedig ez a gyönyörű szigetcsoportot övező vizek mélyén található tengeri múzeum olyan helyszín, melyet mindenképpen látni kell.

 

Zoran Jelača

A másik helyszín, Biševo-szigettől keletre, lehetővé teszi, hogy összekapcsolja a Kék-barlang meglátogatását és a „Lady Luck” nevű B-24 bombázó roncsához történő merülést, melyet 1944-ben lőttek le. A gyönyörű vízalatti tengeri élővilág, a sokféle hal és a történelem egy szeletkéje tökéletes élményt biztosít minden érzékszervünk számára.

Danijel Frka

A harmadik helyszín a Visi-szigetvilágban szintén egy B-24-es bombázót rejt, melynek neve „Tulsamerican”, mely Paržan-szigetnél süllyedt el. Az amerikai archívumok adatai szerint ez a repülőgép 27 sikeres feladatot teljesített az 1944 decemberében bekövetkezett szerencsétlenségig.